2010. február 12., péntek

Elköltöztünk

A könnyebb naplóírás érdekében átmentünk IDE!

2010. január 20., szerda

Gimnázium

Múlt héten - 2010.01.16. - megkezdődött az újabb képzés, már magasabb fokozatra kapcsolva, konkrétan a középfokú tanfolyam.
Itt már nem csak az ül, fekszik, helyben marad a feladat, hanem olyan csudi dolgokat tanulhatunk, amiről álmodni sem mertünk vóna!
Egyébként az alapfokú tanfolyam óta szombat vasárnap délelőttönként mind a két pernahajder várta, hogy induljunk, persze autóval.
Ezért most Lizi is jön velünk, és amíg mi a Kishapsival trenírozunk, addig ő vár nyugiban egy kennelben.
Kicsit rossz volt betessékelni a rácsos dobozba szegénykémet, mert attól tartottam, hogy visszajöhetnek a régi emlékek, amikor maradnia kellett, de ez a rossz érzés egy-kettőre elmúlt, amikor visszaballagtam hozzá és láttam, hogy mennyire boldog :) Nagyon megható volt látni azt az igazi örömöt :) Mecsoda eb!!!
Imádjuk :)
És persze a házi feladatot Lizivel is gyakoroljuk, hiszen egyensúlyban kell tartani a velük való foglalkozást :)
Kíváncsi vagyok, hogy hogyan teljesít a Kishapsi a tanfolyamon! Olyan okosan bír nézni, hogy szinte már várom, hogy megszólaljon :)
Egyelőre ennyi, majd menet közben még karcintok néhány sort helyzetjelentés gyanánt!

2009. december 22., kedd


2009. december 20., vasárnap

Nagyon bújós lett

Konkrétan annyira, hogy minden alkalmat kihasznál, hogy akár csak egy pillanatra is hozzáérjünk vagy ő hozzánk érjen.
Ha fekszem a délutáni ejtőzéskor a kanapén, odafekszik mellém a földön, Ágihoz bújik amikor Ági ír, vagy csak szimplán megy egy kört, ellenőrizvén, hogy minden rendben van-e és a létszám teljes-e.
Meg lehet zabálni, ugyanis most már nem tudok olyan élethelyzetet mondani, amikor összerezzenne a közeledésünkre!!!
Fantasztikus, hogy mi minden jó került elő az elfeledni vélt Májkiból 3 hónap alatt.
Mára a pernahajderek életünk részeivé váltak teljes mértékben, mivel olyan nagyon természetes lett a jelenlétük, mintha már legalább ezer éve együtt lennénk!

Ahogy azt Lizimanó blogjában is írtam, most eltűnünk egy kicsit, hogy az említett könyvet megírjuk.
Ezért itt is megragadjuk az alkalmat, hogy mindenkinek Áldott Ünnepet és Boldog Új Évet Kívánjunk és mindenki eddigi szurkolását, szorítását, hogy minden rendben legyen a Kishapsival, köszönjük szépen!
Ági, Lizi, Myke és Csaba

Így bámul a helyéről, amikor püfölöm a klaviítúrát

 
A figyelem szobrai

 
Lizi helyén bágyadtan

 
Ez a kedvenc alvó póza

2009. december 14., hétfő

3 hónap

Lassan negyed éve van velünk a Kishapsi.
Ennek örömére visszapörgettem az időt, és megolvastam az első bejegyzéseket, hogy milyen is volt az a pár nap.
Tömören? Érdekes!
De komolyan, olyan érdekes visszaolvasni, hogy lefagyott, megmerevedett, inkább hasonlított egy sámlihoz amikor közeledtünk felé vagy megérintettük, mivel most ilyet egyetlen helyzetben sem tapasztalunk nála!
Sőt, magabiztosan közlekedik mindenhol!
Emlékszem, az első napokban, amikor a helyén feküdt és közeledtem felé, csak nézett azokkal a hatalmas szemeivel, félve és jelezve, hogy köszi, de nem kérek semmit, sem dögönyözést, sem egyéb más típusú testi kontaktust.
Ma meg eldobja magát a helyén, a padlón valahol, vagy kimegy az előszobába, vagy helyet cserél Lizivel, hatalmasakat nyújtózkodik, és ha úri kedve úgy tartja, akkor odaballag Ágihoz vagy hozzám, megáll előttünk, megvárja a dögönyt vagy egyszerűen csak leheveredik, ránk néz és csóvál! Nem kell szólni semmit, csak néz és csóvál. Mögötte meg tükörfényes a padló :)
Kicserélték, de teljesen!
Mondjuk ma a séta alatt vakkantott, de csak azért, mert valahol valami elmebeteg tűzijátékkal ünnepelt, ami nagyon nem tetszett neki.
Mi lesz itt szilveszterkor??? A környék átalakul hadszíntérré, mert a nagy ünneplés ugye kimerül a nagy durrantásokban.Szegényeket csak a kiskertbe fogjuk csak kiengedni egy szabadon futásra, amúgy meg csak pórázon visszük őket, mivel egyiküknek sem tetszik ez a fajta örömködés.
Hogy mennyire megváltozott, azt talán azzal tudom a legjobban leírni, ha elmesélem, hogy mi a kedvence.
Ugye három hónapja még a háta közepére kívánta az érintésünket, ha megérintettük, akkor összerezzent és a fent említett módon inkább hasonlított valami sámlira, semmint ebre.
Ma, miután kivittem a szemetet, a résnyire nyitott ajtó mögül egyszer csak megjelent a kis búrája, de csak kikandikált és várta, hogy bemenjek.
Amikor beléptem, hallom, Lizi teljes erőből húzza a lóbőrt a Kishapsi meg ott csóvál előttem.
Leguggoltam hozzá, kinyújtottam a bal kezem, tenyérrel felfelé, ő meg beletette a fejét a kezembe. Ekkor elolvadtam és elkezdtem a buksiját simogatni.
Ez a bitang meg kezdett teljesen átszellemülten csicsikálni, a szemei már csak gyufa méretűek voltak, és a feje teljes 47 dekányi súlyával nyomta a kezem, éreztem, már nem dolgoznak a nyakizmok.
Kábé öt percig tartott a kis intim pillanat, mivel eddigre már valószínűleg álomország határához ért, ahonnan visszanézve látta, hogy nem a helyén van, így lassan megemelte a kobakját, megfordult, és komótosan de határozottan a helyére ballagott, ahol azóta is durmol.
Hogy meg lehetne zabálni, az nem kérdéses!

2009. december 6., vasárnap

97,5 ponttal osztályelső

A mai vizsga több szempontból is hihetetlen volt.
Elsőként azért, mert a Kishapsi - és ugye minden olvasó észrevette, hogy most már nem kishapsi Myke, hanem Kishapsi - olyan félelmetesen jól teljesített egész nap, hogy azt elmesélni is elég nehéz.

Szóval 10:45 körül érkeztünk a 12:00-kor kezdődő vizsgára, csak hogy a kaki-pisi program ne a vizsga alatt induljon be a pályán, amiről tudvalévő, kizáró ok.
Sétáltunk is jó nagyokat, még Ágival és Joker-rel is találkoztunk. Kicsit dumálgattunk, aztán a búcsút követően 11:20 körül megkezdődött a vizsga adminisztrációja.
A Kishapsi végig póráz nélkül volt, első szóra jött, ha volt is kis acsarkodási szándék benne, akkor is egy szóra el lehetett tántorítani ettől és nyugodtan várt végig!
Aztán kihúztuk az utolsó helyet a vizsgára, majd vártunk és vártunk ás vártunk.
Eközben a művész úr csak nyugodtan ült vagy feküdt mellettem, néha kicsit sétáltunk, hogy az időközben felgyülemlett folyékony dolgát üríthesse.
Aztán végre mi kerültünk sorra, és ezzel kezdetét vette a számomra is hihetetlen események sorozata!
Mindent hibátlanul csinált, figyelt rám, követett pórázon, ült, feküdt első szóra, megvárt helyben, ritmusváltásnál is figyelt, szóval TÖKÉLETESEN csinálta ezt a részt.
Ezt követte a helyben maradás, ami ugye addig tart, amíg a másik vizsgázó kutyus csinálja az anyagot.
Lefektettem, majd eltávolodtam, és csak figyeltem, és vártam, mikor pattan fel és jön hozzám, amit szokott csinálni :)
Hát nem pattant fel, nem ült fel, nem izgett-mozgott, hanem várt és feküdt egy helyben.
Én olyan, de olyan nagyon boldog voltam, hogy azt nem tudom leírni, ami még mindig tart és olyan igazi hülye és bárgyú mosolyt rajzol az arcomra, hogy azon még magam is meglepődöm.
Amikor a vizsgabiztos megkérdezte, hogy mi az a mondat, amiért odaadnám neki Májkit, akkor csak annyit bírtam mondani, hogy nincs az a mondat, sem pénz, amiért megválnék ettől az ebtől.
Ahogy kimondtam, az öröm keserédes lett, mert beugrott az ominózus első időszak egyik legpocsékabb élménye, amikor majdnem a kutyavisszaváltó ablaknál álltunk vele!
Rettentő rossz érzés volt!
De egy pillanat alatt átváltott újra édes örömmé az érzés, mert a válaszom, amely szerint nincs az a mondat sem pénz, amiért megválnék tőle, azonnal feloldotta ezt a pocsék érzést, és határtalan örömmel töltött el, különösen akkor, amikor azokba a nagy szemeibe belenéztem!
Most már nagyon jó nézni azokat a huncut szemeit :)

2009. december 1., kedd

Újabb történések

Eltelt újra két hét és lassan olyan magától értetődő a kishapsi és természetesen Lizi jelenléte, mint ha mindig is itt lettek volna.
A kutyasuli és az ott elért "eredmények" mindannyiunk számára hatalmas változásokat hoztak. No nem azért, mert most már két agility bajnokkal vagyunk egy fedél alatt, hanem azért, mert az ott hallottak, tanultak és gyakoroltak betartásával minőségi változáson mentek az ebek - és azt hiszem, mi is - keresztül, amelynek egyik következménye, hogy ma már a kishapsi nem fagy le ha véletlenül ráugrunk a szeretetünkkel, de nem hogy nem fagy le, hanem csóvál és szinte vigyorog a közeledésünkre!
A séta alatt mind a ketten póráz nélkül rohangálhatnak, mert hívásra visszajönnek!
A kaja még térben szeparáltan de azonos időben történik, sőt, ma mind a kettő pernahajder ülve várta, hogy mikor engedem őket a bödönjeikhez!
Egymással zseniálisan jól jönnek ki, a kishapsi folyamatosan és szó szerint lóg Lizi nyakán, aki egy zen buddhista nyugalmával tűri a nyakrágózást tőle.
Ami igazán megmelengeti a szívünket, az a kishapsi teljesítménye, amitől hanyatt vágjuk magunkat.
A suliban minta tanuló, ül, fekszik, marad helyben kérésre, láb mellett követ, a kapun csak akkor lép át, ha arra engedélyt kap, SOKKAL de SOKKAL barátságosabb mint két hónapja emberekkel és kutyákkal egyaránt, és a vizsgafeladatot tökéletese csinálja meg már most! Egyedül, a hosszú helyben maradással vannak gondok, azt annyira nem szívleli, de ki a fenét érdekli, hiszen a többit úgy megcsinálja, hogy azt tanítani lehetne vele, és különben is van még időnk ezt gyakorolni.
De ami igazán megdobogtatja a szívünket, az az itthoni teljesítménye.
Úgy közlekedik, mint ha mindig is itt lakott volna velünk, jön, megy, nyújtózik, helyet cserélnek Lizivel, üvöltve versenyt horkolnak, és úgy tud aludni, hogy azt le kéne rajzolni!
A hátára fekszik, négy lába a négy égtáj felé a feje kitekeredve és van hogy cuppog, van hogy rohan, van hogy csóvál, de eddig még soha nem volt neki rémálma, amiből riadtan ébredne.
Örömmel, de kicsit félve, pontosabban óvatosan örülünk ezeknek a sikereknek, hiszen a szelídítés folyamata közben még rengeteg sérülés történhet, ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak és előrelátóak.
De majd idővel, fokról fokra :)