2009. október 31., szombat

Minden rendben

Ma azt megcsináltam vele, hogy a hátára fektettem és a pocakját meg a tokáját vakargattam, plusz a mutatóujjam a szájában kotorászott.
Nem azért, mert imádok a pofázmányában turkálni, hanem a játék hevében a kishapsi rákapott az ujjamra, de olyan nagyon gyengéden, hogy kíváncsi voltam, mi lesz a vége.
Mivel láttam Lizivel is évődni, amikor rágózik Lizi nyakával vagy lábával, és nincs vértócsa a földön sem nyílt seb a kutyán, gondoltam meglássuk, hogy mit tesz a kezemmel.
Szóval az egész úgy kezdődött, hogy bújt teljes erőből, és a nagy bújásban egyszer csak a lábamra fordult a bal vállával, miközben a popókája az égnek meredt. Eközben én természetesen gyakorlott mozdulatokkal dögönyöztem, majd amikor a válla után a tarkója is érintette a lábfejem, gondoltam itt az idő a hátára fordítani, megnézem mit csinál.
Nem csinált semmi olyat, ami agresszióra utalt volna, csak a tappancsaival kalimpált a levegőben és egyre csak azt mutatta velük, hogy még-még!
Nekem sem kellett több, a spontán bújásból fergeteges játék kerekedett, aminek a csúcspontja auz volt, amikor a hüvelyk és mutató ujjaimmal átfogtam a nyakát.
Na erre nem dühödött fel, nem morgott, nem akart elrohanni, hanem csak tekergett a hátán és láthatóan élvezte a dolgot.
Ekkor elengedtem a torkát, és kíváncsi voltam, mi lesz a következő lépése.
Elkapta a mutatóujjam és fogta a mellső apró kis fogaival. Na ettől elolvadtam, mert nem rágta, nem akarta betermelni, hanem csak játszott a kezemmel.
Nem semmi a kiskrapek.
Lehet, nem kellett volna engednem, főleg annak tudatában nem, hogy szeret odakapni jelzésként még mindig, de annyira csendes, nyugodt és játékos volt a hangulat, hogy nem akartam ennek véget vetni, és inkább az volt bennem, hogy megmutatom neki, mennyire bízom benne, ha már ő is megmutatta, mennyire bízik bennem azzal, hogy a hátán fekve a torkát is megfoghatom.
Ezt egyébként Lizinél nem csinálhattam meg, ő sokkal öntudatosabb volt annál, hogy megengedje ezt.
Szóval itt tartunk, holnap suli, és megy az itthoni szelídítés.

2009. október 24., szombat

Első nap az iskolában

Ma beiskoláztuk a kishapsit, ne már hogy csak a "nagyobb"-nak legyen végzettsége.
Reggel egy villámrandevú alatt szakértők vizsgálták a kishapsit, nézték innen, nézték onnan, majd mondták, nem lesz gond.
Aztán felmerült a 11-kor induló alapfokú tanfolyam gondolata, amire lecsaptunk, így a kiskrapek mától megkezdte iskolás napjait.
Jól viselkedett, igaz, az elején volt némi morgás és odakapás, de az elengedést követően már lecsillapodtak a kedélyek, és már másoktól is fogadott el morgás és odakapás nélkül falatkát. Igaz, ehhez kellett, hogy az oktatók felhívják a figyelmet arra, hogy a törpekrapek egy fenevad és csak óvatosan "babusgassák" mert hamiskás.
Persze volt csudálkozás, de szerencsére senki nem óhajtott ennek ellenkezőjéről meggyőzni senkit.
Szóval ez van, most remény telve várjuk a suli jótékony hatását.

2009. október 21., szerda

Túl az első nehézségen

Eseménydús időszak volt, olyan érzelmi hullámvasutazással, amit elég nehéz leírni.
Volt itt minden, felemelkedés, öröm, sérv, operáció, zuhanás és bánat, kétségbeesés, reménytelenség, elkeseredés, hirtelen harag, meggondolatlan e-mail váltás, óriási megbánás, önmarcangolás, szégyen és újrakezdés, visszarendeződés, felejtés, újabb emelkedés.
Most a varratszedés után két nappal, olyan fantasztikus átalakuláson ment keresztül megint a kishapsi, mint azt megelőzően három hét alatt.
Visszarendeződött minden a rendes kerékvágásba, és már nyoma sincs semmilyen rossz élménynek.
Szombaton megyünk Májkival a szigetre, hogy az ottani rehab specialista megnézze őuraságát, és megbeszéljünk pár dolgot a jövőjével, pontosabban az ő beiskolázásával kapcsolatban, mert a szocializáció mint olyan eddigi életéből hiányzott.
Sajnos.
Egyébként annyira jó a viszony, hogy már nem csupán Lizivel játszadozik, hanem velünk is, sőt, még a fogait is megvizsgálhatjuk kézzel, semmi gondja nincs ezzel.
Nincs egy morgás, sem egy szőrborzolás, sem egy fenyegető veszterntekintet.

Hát így állunk most, és várjuk, hogy gazdinak tekintsen minket, ahogy azt Lizi is teszi.

2009. október 6., kedd

Doki

Miután engedi a pocakját is dögönyözni, felfedeztünk egy üveggolyó méretű kitüremkedést a hasán, ezért tegnap elvittem dokihoz, mert nyugtalanított a kis duzzanat.
Kiderült, hogy köldöksérve van a kishapsinak és még nem kritikus az állapota, de már kés éretté vált, így csütörtökön délelőtt kilenckor megtörténik a korrekció!
Utána tíz nap ufó jelmez, fejtányérban fog rohangálni fel-alá.
Szegény, már most sajnálom, kábé olyan lehet az érzés, mintha egy kürtbe vagy tubába dugnák a fejem, és azon keresztül kommunikálnának velem.
Ettől eltekintve minden rendben, hiszen hatalmasakat játszik Lizivel, jókat majszol, hangosan horkolva durmol, úgy eldobja magát a helyén, hogy leginkább egy amőbához hasonlatos a formája olyankor.
Szóval kezdi megszokni, hogy ez egy olyan állomás az életében, ahonnan már nem indul, csak a szivárvány hídra járat, de az is még odébb van!
Ellenben a hajnali műsor, a barikád bontás és a konyha rejtett kincseinek felfedezés távozásom után már rendszerré vált, igaz annyiban konszolidálódik a helyzet, hogy már nem brunyálja körbe a szétcincált dolgokat, csak elegánsan elkezdi a kajás zacsikat és dobozokat kedve szerint felbontani, és gondoljuk nem csak a nyitás miatt, hanem a tartalma miatt.
Csak lennénk már túl a műtéten!

2009. október 3., szombat

Ez elmúlt hét történései

Húzós hét van mögöttünk, ez a bejegyzések mennyiségén is észlelhető.
Még bizonytalan a nagyobb darab hirtelen felbukkanó kis vagy nagyobb termetű blökikkel és gazdikkal, de vannak helyzetek, amikor két és fél kiló táp hatására csillapodik a morgás.
Mondjuk teli hassal én sem morgok!
Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor meg édesen játszadozna, semmi morgás, semmi kóstolás.
Viszont reggelente a szeparációs félelme felerősödik, miután eltávozom a dolgozóba.
Mivel nincs a konyhán ajtó, ezért különféle barikáddal oldjuk meg az éjszakai nassolás prevenciót, de ha elindulok hajnalban, akkor a kishapsi olyan ideges lesz, hogy lebontja az építményt, majd széthordja a szemetet vagy a szemeteszsákot és széjjel cincálja, aztán elegánsan rábrunyikál, ezt követően elkezd sírni és csak és kizárólag akkor hajlandó megnyugodni, ha Ági álmosan letámolyog és megnyugtatja.
Szegény kis mukimanó, biztos nagyon nagy trauma neki ez!
De majd alakítunk rajta.
Addig marad a pernahajder státus és a fenti fotók!