2009. november 20., péntek

Tisztább, rendezettebb, biztonságosabb kutya

Valahogy ennyivel lehetne jellemezni a mostani Májkit.
Ma már olyan játék is volt, amikor felkaptam, felemeltem a két mellső lábánál fogva és esze ágában sem volt morogni vagy vicsorogni, hanem csóvált végig és amikor letettem, akkor maradt és játszott volna tovább.
Jó vele "birkózni" és játszani, mert nem fagy le, nem lesz sámli a teste hanem teljesen feldobódik, hanyatt vágja magát és várja, hogy kezdődjék vagy folytatódjon a móka.
Nagyon jót tett neki, hogy lementünk a suliba, van egy közös akciónk, jó tanácsokat kaptunk a suliban, amiket itthon is alkalmazunk és ezekkel egyre inkább falkává kovácsolódunk, amibe igencsak jól passzol a kishapsi is.
Valójában annyira sokat változott néhány hét alatt, hogy az elképesztő. Rengeteget lazult, felengedett, bár tőlem tart kicsit, de ez inkább abból adódik, hogy elfogadott alfa hímnek és esze ágában sincs dominálni vagy a ranglétrán feljebb mászni.
Felénk semmilyen hétköznapi helyzetben nem mutat egy csepp agressziót sem, mondjuk kényesen ügyelünk arra, hogy nehogy megijesszük vagy olyan váratlan helyzetbe kerüljünk, amiben esetleg fenyegetve érezné magát.
Még van a séta közben kis acsarkodás másik kutyákkal, de teszek róla, hogy hamar eltántorodjon ettől, mert ugye azt majd én mondom meg, hogy van-e veszély avagy sincs.
A végén még magunkra haragítunk egy vérengző csivavát, aki kinyírja a csapatunkat egy fogvillantással!
Viszont a póráz nélküli sétáltatás minőségileg hatalmas ugrás előre, nem kell a flexivel ügyetlenkedni. Ő is jobban érzi magát, és mi is.
De nem szabad megfeledkeznünk Liziről sem, aki félelmetes türelemmel és némi mazochizmussal tűri a kiskrapek "támadásait" és elképesztő, hogy mennyire figyel rá.
Ági vitte ki őket délelőtt és Májki beállt obszerváló pózba, kiszűrt valamit a távolban. Gondolom egy potenciális áldozat lehetett, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy többszöri hívásra sem volt hajlandó Ágihoz visszamenni.
Ezt látván Lizi a kiskrapek mellé ballagott és visszaterelte Ági mellé!!!
Azért ez nem semmi!

Szóval így telnek napjaink a pernahajderekkel :)

2009. november 17., kedd

Póráz nélkül

Napok óta póráz nélkül sétálunk már.
Elindult egy folyamat, amelynek egyik állomása a szabad séta, mivel olyan mértékű kötődés alakult ki, amit magunk is csak alig hiszünk el.
Nem hogy nem akar elrohanni, hanem úgy kell elhessegetni mellőlünk, mert nem nagyon akar tágítani, csak ha Lizivel elkezdek játszani, akkor bekapcsolódik, és üldözi Lizit veszettül ugatva :)
Ha találkozunk más kutyákkal, akkor ugyan néha morog, de alapjában véve nem volt olyan mértékű agresszió, amivel az elején találkoztunk.
Azoknak a gazdiknak, akikkel még nem találkoztunk,rögtön szólunk, hogy csak óvatosan és képzeljenek a kis édesmackótündérbogár testbe egy rettenetesen acsarkodó félelmetes, rusnya és sem tréfát sem irgalmat nem ismerő fenevadat.
Persze röhögnek, meg mondják, hogy ez a kölyökkutya tuti biztos nem olyan durva ádáz ahogy leírjuk, de megdöbbenek, amikor kiderül az előélete.
Na ekkor szokott ilyen "Fifike, gyere szépen, mennünk kell a könyvtárba pókot szedni!" kifogás lenni.
Persze nem mindenki ilyen.
Olyan jókat lehet már játszani vele, velük hogy az csak csuda.
Mivel nála még nem az "én területem" szabályt alkalmazzuk, hanem a "gyere bármikor mert megdögönyözlek és gügyögök neked fejhangon" fejezetet, amelynek hatására a közeledése átcsap birkózásba, hempergőzésbe és játékos harapdálásba.
Felfordíthatom a hátára, engedi, hogy vakarjam a pocakját, szóval maximális a bizalom és öröm :)
Ilyenkor persze Lizi is ott tobzódik, nem akar kimaradni semmiből és akkor van aztán felfordulás a javából. Kishapsi rágcsálja Lizi fejét, fülét nyakát hátát, lábát vagy ami éppen a pofázmánya közelébe kerül, aztán amikor Lizinek elege lesz, akkor leteremti, amitől kicsit megszeppen, néz rá értetlenül és a következő pillanatban megint lóg a fülén nyakán vagy egyéb más testrészén :)
Óriási a műsor, sokkal sokkal jobb mint a tévé.
Itt tartunk, és nagyon örülünk neki(k)!
( Ők is nekünk, úgy tűnik :) )

2009. november 11., szerda

Néha meglepődünk

A következő dolog történt a napokban.
Esett az eső délután, így nem nagyon akartak sétálni. Éppen egy két órás iskola program után voltunk, ahol két szél apróra vágott kolbász betermelésének terhei után úgy beivott, hogy az még az én hólyagomnak is komoly kihívás lett volna, de a kishapsi csak aludt, teljes erőből húzva a lóbőrt.
Aztán délután, amikor a nagy játék közepette levetettem magam melléjük a földre és éktelen nagy birkózásban voltunk, akkor kiment az ajtóhoz, és jelezte, kimenne.
Kinyitottam az ajtót, de a zuhogó eső látványa teljesen eltántorította a kimeneteltől, így visszajött és csatlakozott a játékhoz.
Aztán 10 perc múlva megint jelzett, de ekkor nem dőltünk be neki, hanem csak annyit mondtunk, hogy nyugi, 10 perc múlva megyünk sétálni.
Igen ám, de a játék hevében átmozgatott vesék nem akarták tovább tartani terhüket, ennek megfelelően a kishapsinak engednie kellett a nyomásnak.
De nem a szoba közepére, nem a sarokba, hanem elegánsan bevonult a fürdőbe, majd a lefolyó magasságában megállt, becélozta a nyílást és boldog mosollyal a pofáján kiengedte a fáradt olajat.
Ágival csak néztünk egymásra, és nem tudtuk, megszidjuk vagy megdögönyözzük.
Aztán dolga végeztével kivonult és várta, hogy a nagyobb dolgokat már kint végezhesse.
Ma beültem a fekhelyére, pontosabban Lizi helyére, ugyanis napok óta azt játsszák, hogy felcserélik fekhelyeiket, és vártam, hogy mi lesz a reakció.
Berohant mellém, hanyatt vágta magát és várta, hogy induljon a dögönyözés.
Majd a nagy dögöny közben bekapcsolta a kézcsócsálás programot, de ez nem volt több a játékos fogásnál. Amikor megelégeltem, akkor meg jött a mancslendítéses kezem visszaszerzése.
Így lehet vele játszani már, sőt, ha lehajolok hozzá, akkor már a vállamra is felteszi a buksiját, így totál nagy a bizalom minden irányba!
Alakul a zeb, fejlődik, és ez abból is lemérhető, hogy a séta közben olyanok is megemlítik, akik több hete látták utoljára.
De a pofázmánya és fizimiskája alapján folyamatosan kölyöknek nézik, és alig hiszik el, hogy már 3 éves.
Persze mindenki meg akarja paskolni a búráját és csudálkozva néznek, ha bemondjuk, hogy haraphat. Bezzeg, ha roti vagy pitbull vagy szteffordsír terier lenne! Akkor még mondani sem kellene, hogy ne nyúljanak már hozzá!

2009. november 1., vasárnap

Suli

Ma voltunk suliban, és konkrétan kettő szál kolbival sikerült a tréning jutalmazás részét abszolválni.
Gyakorlatilag egy kaszáló brigád is degeszre ette volna magát azzal a mennyiséggel, amellyel a kishapsit sikerült rábírni valamire.
Nem beszélve a többi lelkes gazdiról, akik Műjki szocializációját NAGY mértékben elősegítik a különböző jutifalatokkal.
Ez tulajdonképpen felér egy komplett reggleivel és vacsival, tekintettel arra, hogy kishapsi méretileg nem egy lóhoz, hanem inkább egy spánielhez hasonlít.
De nem volt ellenére a nagy jutalmazás, hanem egyre inkább kezdi megszokni, hogy a többi ember is ember, és nem ádáz ellenség, akiktől néha napján jókora falatok érkeznek, és akkor még nem beszéltem a lelkesedésről, amelynek még akár keserves következményei is lehetnek, a szigorú figyelem felhívás a nem-simogatásra ellenére.
Volt egy lány, aki úgy megdögönyözte a lábára két lábbal csimpaszkodó kishapsit, hogy csak félve bírtam a jelentet nézni, és amikor nem volt semmi marcangolás, akkor viszont hatalmas kő esett le a szívemről.
Alig volt olyan eset, amikor morgott volna, és ma már a dombon is rászóltam, amikor elkezdett veszett kutya módjára ugatni.
Elsőre még csak mondtam neki, hogy köszönöm a szólást, és amikor másodszorra kezdett volna, akkor lett nagy irgum-burgum, csak úgy visszhangzott a lakótelep.
De bevált, nem ugatott többet. Elvégre nem az ő dolga a veszélyt elhárítani, arra ott vagyok én, alias falkavezér!
Ma megkapta a kezem, de ez nem volt szándékos, csak a játék hevében, ráadásul akkora volt a kavarodás, hogy elsőre nem tudtam, ki volt a ludas. Lizi, Májki vagy Ági???
De Májki volt, mert lehorgasztott fejjel vonta ki magát a játékból és kullogott a helyére, közben engem sasolt, hogy mit reagálok.
Olyan édes volt, hogy ennyire tudja mi az amit nem szabad, hogy nem tudtam semmit sem mondani, csak verbálisan magamhoz intettem, és folytattuk a játékot.

Kár lett volna a kutyavisszaváltó ablaknál állni vele!